Egy hét alatt két díjat söpört be az i-stop

Aktuális
2009. november 25. szerda, 00:59 | Szerző: SzaboZE
Az elmúlt hét napban a Mazda két rangos rendezvény során is sikeresen szerepeltette vadonatúj rendszerét, a Mazda 3-ban júniusban debütáló i-stop technológiát, amely az autó fogyasztását üresjárati időben drasztikusan csökkenti. November 18-án a japán RJC 2010 (járműtechnikai szakemberek és újságírók konferenciája) kapott elismerést, majd 24-én az Eco Products 2009 (környezetvédelemmel foglalkozó technológiai kiállítás) keretében kapott díjat a Mazda nagy reményekkel kecsegtető újítása.

A technológiáról már korábban részletesen beszámoltunk. Az eljárás lényege, hogy az álló autóban leállított motor újraindítása szikragyújtással történik egy olyan hengerben, ahol előbb megtörtént az üzemanyag befecskendezés és a sűrítés. Gyakorlatilag a gyújtás üteme előtti állapotot hozzák létre, így amikor a szikrát begyújtja a rendszer, a motor azonnal elindul és meglehetősen hamar használható továbbhaladásra. Ez a folyamat mindössze 0.35 másodpercet vesz igénybe, amely példátlanul jó eredmény a hasonló technológiával épült autók között. A rendszer városi használatával akár 10%-os üzemanyag megtakarítás érhető el.

0
Még nincs értékelés

Tartalom átvétel

Magyar Mazda Klub - Mazda közösségi webhely

Médiapartnerünk: carmania.hu