Kétmillió Mazda6

Aktuális
2010. szeptember 12. vasárnap, 16:32 | Szerző: SzaboZE
A Mazda Motor Corporation bejelentette, hogy a Mazda6 (Japánban Mazda Atenza) összesített globális gyártása 2010. augusztus végére elérte a kétmilliós darabszámot. A Mazda6 ezt a mérföldkövet 8 év, hat hónap alatt teljesítette – az első generációs modell gyártása a Mazda Hofu 2-es üzemében 2002 februárjában kezdődött.

Ez az eredmény a második legjobb a Mazda életében, a 2002-es Zoom-Zoom filozófia által fémjelzett, új generációs modellek bevezetése óta – az első hely a Mazda3-at illeti, melyet öt év négy hónap alatt gyártottak le kétmillió példányban. A Mazda6 megjelenése óta képviseli mindazt, amit a Mazda a Zoom-Zoom gondolattal kommunikál. A Mazda6 a D-szegmensben egyedülálló módon ötvözi a sportos dizájnt és a kiemelkedő vezetési élményt, melynek köszönhetően világszerte nagy népszerűségnek örvend. Mindezek mellett több mint 130 autóipari díjat nyert, köztük a japán ’RJC Év Autója 2003’ díjat, 2002 novemberében.

Mazda6 2002-2007Mazda6 2002-2007

A Mazda6 második generációját a Zoom-Zoom evolúció jegyében 2007-ben teljesen áttervezték, a korábbi modell erősségeit hangsúlyozva és azokat továbbfejlesztve. A modell fogyasztását és károsanyag-kibocsátását csökkentették, biztonsági tulajdonságai jelentős mértékben javultak. 2009 februárjában az Euro NCAP öt csillaggal értékelte ezeket, a felmérést immár a szigorított rendszerrel kivitelezve.

Mazda6 2. generációMazda6 2. generáció

A Mazda6-ot aktuálisan három helyen gyártják, a Japán nyugati részén fekvő, Yamaguchi prefektúrában működő Hofu 2-es üzemben, az AutoAlliance International Inc. (AAI) Egyesült Államok-béli, michigani gyárban, illetve Kínában, a FAW Car Co. Ltd. (FCC) vállalat changchuni, Jilin megyében működő gyárában. Az Európába érkező autók mind Japánból származnak. A Mazda6 globális gyártási mennyisége a 2010. január-augusztus időszakban kb. 164 000 db körül alakult, amely majd 50%-os növekedés az elmúlt évhez képest. „A Mazda6 modellválasztékunk oszlopos tagja, mely segített nekünk abban, hogy a Mazda globális imidzse kialakuljon. Megtiszteltetés, hogy fejlesztési programmenedzserként közreműködhettem az első generációs modell létrehozásában. Ez a nagyszerű autó azóta is különös helyet foglal el szívemben. Hálás vagyok annak a kétmillió vásárlónak, akik Mazda6-ot vettek az elmúlt 8 évben, szeretnék nekik egytől-egyig köszönetet mondani, hogy ezt a sikert elérhettük.” - mondta Seita Kanai, a Mazda Kutatás-Fejlesztési Programjának felelős vezetője. A Mazda folytatja törekvését, hogy olyan autókat gyártson, melyeket élmény vezetni, kevésbé terhelik a környezetet, és maximális biztonságot nyújtanak.

Forrás: Mazda sajtóközlemény

0
Még nincs értékelés

Tartalom átvétel

Magyar Mazda Klub - Mazda közösségi webhely

Médiapartnerünk: carmania.hu