környezetvédelem

Az elmúlt hét napban a Mazda két rangos rendezvény során is sikeresen szerepeltette vadonatúj rendszerét, a Mazda 3-ban júniusban debütáló i-stop technológiát, amely az autó fogyasztását üresjárati időben drasztikusan csökkenti. November 18-án a japán RJC 2010 (járműtechnikai szakemberek és újságírók konferenciája) kapott elismerést, majd 24-én az Eco Products 2009 (környezetvédelemmel foglalkozó technológiai kiállítás) keretében kapott díjat a Mazda nagy reményekkel kecsegtető újítása.
A Mazda egyike Európa vezetı autómárkáinak, akik élen járnak modelljeik károsanyag-kibocsátásának csökkentésében – írja az Európai Közlekedési és Környezetvédelmi Szövetség legutóbbi jelentésében. Az összefoglalót a 2008. évi Európai Uniós CO2 megfigyelı rendszer adatbázisa alapján állították össze, melyben 14 fontos európai autómárkát vettek górcső alá.

Nagy vihart kavart a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH) új tervezete, miszerint 2010-től a különálló, évenkénti környezetvédelmi felülvizsgálatot (köznapi nevén zöldkártyát) összevonnák a legtöbb autó számára 2 évente esedékes műzsaki vizsgával.

A Mazda elkötelezett a környezettudatos gyártás terén, ennek egyik újabb megvalósulási formája az Ujima 1-es üzemben gyártósorba állított Aqua-tech fényezési eljárás, amely a világ legszigorúbb technológiai követelményeinek és szennyezőanyag kibocsátási normáinak is könnyedén megfelel.
Leverkusen, 2009. május 12. Tegnap délelőtt ünnepélyes keretek között Oslóban bemutatták a Mazda egyik legújabb környezetbarát megoldást kínáló járművét, az RX-8 Hydrogen RE modellt. Az új technológiájú autót a legújabb HyNor hidrogén töltőállomás megnyitása alkalmából szervezett rendezvényen leplezték le. A kút átadásával a norvég nemzeti hidrogénprojekt hatalmas lépést tett előre az Oslo és Stavanger közötti 580 kilométeres út mentén létesítendő hidrogén infrastruktúra megvalósítása érdekében.
Idén december 11 és 13 között rendezik meg Tokió nemzetközi rendezvényközpontjában a környezetvédelmet szem előtt tartó technológiákat felvonultató eseményt. A Mazda idén az i-stop rendszerével is meg kíván jelenni, a már jóval korábban is bemutatott hidrogénhajtás elvén működő technológiák mellett.
A napokban több környezetvédelemmel kapcsolatos bejelentést tett a Mazda, ebből is látható hogy a gyártót folyamatosan motiválja az energiahatékonyság és a takarékosság kérdése. A Mazda új 2.2 literes dízel erőforrása benzines autókéhoz hasonló károsanyagkibocsátást ér el, így a legszigorúbb euro normát is teljesíti vezetési kompromisszumok nélkül.

Magyar Mazda Klub - Mazda közösségi webhely

Médiapartnerünk: carmania.hu