tanulmány

A Mazda Motor Corporation első alkalommal a 2012-es Genfi Autószalonon leplezi le az új Mazda TAKERI tanulmánymodellt, a Mazda egyedi i-ELOOP elnevezésű, energia visszatápláló fékrendszerével ellátott, jövő-generációs középkategóriás szedánját. A TAKERI modell a Mazda svájci standján a Mazda áttörést jelentő SKYACTIV technológiáinak sorával ellátott, vadonatúj kompakt szabadidőautója, a Mazda CX-5, valamit a kifejezetten az európai piac számára kifejlesztett,
A Mazda Motor Corporation jövő generációs, középkategóriás szedán modellje, a Mazda TAKERI tanulmányautó világpremierjének helyszíne a 42.Tokiói Autószalon, a Tokyo Motor Show lesz. Új technológiáival és szériagyártású modelljeivel úgyszintén ezen a színpadon debütál Japánban – a Mazda áttörést jelentő SKYACTIV technológiájának teljes sorát felvonultató – új CX-5 crossover SUV is.
A Mazda észak-amerikai részlege (MNAO) három érdekességgel jelent meg a november 17-én kezdődő Los Angeles-i Autószalonon. A kiállításon a Mazda három újdonsággal szolgált a nézőközönségnek. Egy a Mazdától már régóta nem idegen környezetbarát tanulmány mellett bemutatásra került az új Mazda5 és a már korábban beharangozott Mazda Shinari sportkupé is.
A Mazda SHINARI koncepcióautó egy tisztán négyajtós, négyüléses sportkupé-tanulmány, amely tökéletesen kifejezi a ’KODO – A mozgás lelke’ formatervezési elvet, végtelenül elegáns és kecses formában. A japán shinari szó a lenyűgöző ellenerőnek azt az erőteljes, de rugalmas megjelenési formáját jelöli, amely nagyszilárdságú anyagok, amilyen az acél vagy a bambusz, csavarásakor vagy hajlításakor lép fel.
A Mazda a hamarosan kezdődő, 2009-es Frankfurti Autószalonon (IAA) állítja ki az első olyan Japánban készült dízel személyautót, melyet szelektív katalizátorrendszerrel (Selective Catalytic Reduction, SCR) szereltek fel. Ez a technika kizárólag az európai vásárlók igényeire szabott, frissített dízel CX-7-ben, a Mazda sportos szabadidő autójában érhető el, melynek értékesítése ez év októberében kezdődik.
A Mazda3 hivatalos bemutatója után a gyártó nyilvánosságra hozott néhány képet a tervezési szakaszokból. Ezeken a képeken olyan modellek is láthatóak, amelyek végül valamiért kiestek a végső választás során. Érdekes megnézni, hogy a tervezők milyen vonalakat álmodtak a lapra, miből lett végül is az autó olyan, amilyet a bemutatón nyilvánosságra hoztak.
Újabb tanulmány a Mazdától
Ugyan még van némi idő a Moszkvai Autószalonig, de a Mazda nem bírt várni és újabb tanulmánnyal rukkolt elő. Ezúttal egy terepkupé került az asztalra Mazda köntösben. A jellegzetes nagare stílusban épült koncepcióautó Kazamai névre hallgat és arra hivatott, hogy álló helyzetben is a dinamikát tükrözze.

Magyar Mazda Klub - Mazda közösségi webhely

Médiapartnerünk: carmania.hu