Mazdás főhírek

A Mazda észak-amerikai részlege (MNAO) három érdekességgel jelent meg a november 17-én kezdődő Los Angeles-i Autószalonon. A kiállításon a Mazda három újdonsággal szolgált a nézőközönségnek. Egy a Mazdától már régóta nem idegen környezetbarát tanulmány mellett bemutatásra került az új Mazda5 és a már korábban beharangozott Mazda Shinari sportkupé is.
Németországban minden évben közzéteszik a személyautók műszaki állapotát vizsgáló hatóságok eredményeit. Ez idén sem volt másként, a GTÜ (Gesellschaft für Technische Überwachung) szeptember közepén publikálta mintegy 5 millió személyautót vizsgáló felmérésének tapasztalatait, így rangsorolva az egyes szegmensek legmegbízhatóbb modelljeit.
A Mazda Motor Corporation új részleteket közölt következő generációs hajtáslánc-fejlesztéseinek eredményeiről, melyet összefoglalóan SKYACTIV-nak nevez. A fejlesztés keretében teljesen új motorokat, váltókat, karosszériákat és padlólemezeket mutat be 2011-től kezdődően, ezáltal a Mazda modellek fogyasztása jelentősen csökken, ill. alacsonyabb károsanyag-kibocsátási szintet érnek el.
A Mazda a holnap kezdődő Ausztrál Nemzetközi Autókiállításon leplezi le az új BT-50-et. Az új pick-up-ot aktív életstílus-járműként pozícionálja a márka, teljesen új irányból megközelítve egyetlen kishaszonjárművét. Ezzel a lépéssel a vásárlók szélesebb körét fogja elérni, a funkcionalitást kedvelő vállalkozóktól kezdve, az aktív családokon keresztül, egészen a kalandot kereső sportemberekig.
A Mazda Motor Corporation a 2010-es Ausztrál Nemzetközi Autókiállítás sajtónapján tartja az új BT-50 kompakt pick-up premierjét, 2010. október 15-én, pénteken. Az új BT-50 a Mazda stand fő helyén fog szerepelni a kiállítás egész ideje alatt. Az új BT-50 aktív életstílus-járműként lép a nagyközönség elé, formája túllép a modell aktuális, konvencionális imidzsén, és modern értékekkel, valamint kifinomult stílussal ruházza fel az autót.
A Mazda Motor Corporation bejelentette, hogy a Mazda6 (Japánban Mazda Atenza) összesített globális gyártása 2010. augusztus végére elérte a kétmilliós darabszámot. A Mazda6 ezt a mérföldkövet 8 év, hat hónap alatt teljesítette – az első generációs modell gyártása a Mazda Hofu 2-es üzemében 2002 februárjában kezdődött.
A Mazda az idei Párizsi Autókiállításon a környezetvédelemmel kapcsolatos üzeneteire, az alacsony fogyasztásra és a csökkentett károsanyag-kibocsátásra helyezi a hangsúlyt. A francia fővárosban ünnepli európai premierjét a könnyűépítésű, 2008-as ’Világ Év Autója’, a Mazda2 frissített változata. A városi kisautó is megkapja a Mazda-család hűtőrács-kialakítását, belterét finomabb anyagok jellemzik majd.
A Mazda szervizakciót hirdet Európában bizonyos elektro-hidraulikus szervorásegítéssel (EHPAS) szerelt Mazda3 és Mazda5 modellekre. Az akció keretében a kormány-rendszert érintő ellenőrzés és szerviz az ügyfelek számára térítésmentes. A szervizakcióban érintett autókat olyan szervo kormányrendszerrel szerelték, melynek része egy elektromotoros szervoszivattyú.
A világon a legnagyobb darabszámban értékesített roadster, a Mazda MX-5 nagyszerűségét újabb díjjal ismerte el az angliai JD Power 2010-es vevőelégedettségi felmérésében: a modellt a ’Legjobb Sportautó’-nak választották.Több mint 17 000 autótulajdonos értékelte ikonikus, kétüléses sportautóját megjelenés, külső-belső minőség, műszaki megbízhatóság, teljesítmény, üzemeltetési költségek és kereskedői szolgáltatások kategóriákban a legmagasabb pontszámmal az Egyesült Királyság területén.
Immár megszokott eseménnyé nőtte ki magát a Mazda Klub tagjainak nyári találkozója, amely idén is június végén kerül megrendezésre. Harmadik alkalommal esett a választás a Dunapataj térségében elhelyezkedő Árnyas kempingre, mely kedvező fekvésével, a Szelídi-tó közelségével és a helyi adottságoknak köszönhetően várhatóan sok résztvevőnek fog kellemes kikapcsolódásra lehetőséget adni.

Magyar Mazda Klub - Mazda közösségi webhely

Médiapartnerünk: carmania.hu